Egyszemélyes magány

Hiányod köntösét öltöm magamra,
bársonyba bélelt egyszemélyes magány,
talán most nincs is szükség a szavakra,
bárcsak marna csókot ajkaimra a vágy.

Nyugtalan lelkem, félt és féltékeny,
helyem nem lelem, ha nem vagy itt velem,
bárhová elmennék, csak mutasd a térképen,
szárazföldet gyalog, az óceánt úszva szelem.

Levelednek betűi néhol elmosódnak,
tán a te szemeid is utolérte a zápor,
s ereszei alatt a makacs tintafoltnak
összebújik könnyeiddel iszonyú magányom.

Lesöpörtem az égről az összes csillagot,
tenyeremben tartom az éjszaka gyöngyeit,
s szívedbe szórom a milliárdnyi magot,
száritsa fel fénye a bánatod könnyeit.