Talány

Lényegében légüres térben létezünk,
beszippant a beteljesülés vákuuma.
Sarokban hányódik valahol rég eszünk,
alélva gyűrődik rajta egy pár ruha.

Sárgul a naptár, de még mindig csak talány
mi az, mihez nem férkőzhet kétség közel?
Mitől mondnak agysejteim csődöt, ahány
alkalommal vágyam az elmémre ölel?

Intelmek...

Boldogságból add ki jussom,
ne spórold az illetményem,
s ha futni kíván, hadd, hogy fusson
léha lében főtt személyem.

Karmolj, izgass, s kiáltsd: tolvaj!
ha buja kertedből csennék vágyat.
De ha fázol, suttogj hallkan,
s mellkasomra vetek ágyat.

Pára-pár

Vacogva borzong a vén lomb a fákon,
köd lopódzik halkan ökörnyálpórázon,
szürke borostaként sarjad a tájra,
s ajkaim előtt toporog a pára.
Tüzet raknék, de nedves minden husáng,
tán a zsebemben sem száraz már a gyufám.
Elmémből kipattanva ott ülsz az ölemben.
tüzet raknék, hogy meg ne fázz a hidegben.
De párra lelt a pára, szád szélén, szótlan,
elpárolgott a köd is, emléke egy csókban...

Értem én...

Értem én, hogy rend,
s hogy szárnyat bont, ha rálelek,
s tovaröppen egy rőfnyivel,
épphogy el nem érem nyújtott kézzel.
Nézem, még csak négy sor,
ennyit tudok róla, s ez is mi?
Rím sincs, s címét se tudom,
az sem bíztos, vers lesz belőle,
nem mon-do-ga-tom ma-gam-ban a szó-ta-go-kat
sem, mint általában máskor, mikor úgy van,
mint ahogy most épp nincs.

Napsugarak térdkalácsa...

Tavasz vagy, napsugarak térdkalácsa,
fénynek tükrökből visszaverődő mása.
Árok mentén négylevelű lóhere,
versemben a fordulat, a szócsere.

Cipőnek sarka, biciklin az ülés,
emelkedőn a nekilendülés.
Mint kutya, ki csak macskát ugat,
csukott ajtók közt is kereszthuzat.


Vajban a kés, kenyérben az élesztő,
rémálmokból a csendes ébesztő.
Múltban a jelen, újban a régi,
sólyomnak röpte, földön az égi.

Félhatutánkétperccel

Itt-ott karcsú hajnal lóg a fákon,
fény szűrődik át a túlórákon.
Mint vad, kit eltalált a sörét,
aléltal fekszik a kifestett sötét.

Ébresztőt fúj dudája a busznak,
utcalámpák sorra elalusznak.
Vekker visít torkaszakadtából,
kiveszi részét aktívan a mából.

Hol szemét a redőny le nem zárja,
megtelik fénnyel szobák retinája.
Elragad tömérdek röpke álmot,
így szed a pirkadat tőlem, tőled vámot.