Eget festek

Eget festek,szenvedélyt az égre,
szívem mélyére mártom ecsetem.
E vérvörös boltozat alatt végre
fejed alá helyezhetem a kezem.

Ecsetem a hajadnak puha szála,
mit ölelésed felejtett rajtam,
ajkad színe,mivel most a skála
választékából festeni akartam.

Plafon a vászon, hol művem készül,
kezeim hiányod ereje mozgatja,
s a keret, mi köze képem feszül
szemhélyam széleinek négy partja.

Mit legjobban szeretnél...

Minden lépted elé rózsaszírmot szórnék
öleljen körül egy egész kertnek illata,
füledbe mindig legszebb hangon szólnék,
hogy szívedig hatoljon ajkaim szózata.

Langyos nyári szellővel karolnálak körül,
így símogatnám testednek gyönyörű íveit,
felhoznám a legszebb kagylókat mind közül,
s nyakadba helyezném egy füzérbe gyöngyeit.

Jéghideg forrásvízzel oltanám a szomjad,
ha hőségtől patakzana rólad a verejték,
varázsgömbbe nézném, sose kelljen mondjad
mi az, mit mindig is legjobban szeretnél.

Nem tudom, de...

Nem tudom mi ez, de te teszed velem,
a levegőt is csak kapkodva veszem,
s hiába is keresném most az eszem,
talán a szívem mélyén ha meglelem.

Nem tudom hogy van ez, de már nagyon rég,
nem volt, hogy érezzem, ily közel az ég,
de veled egyetlenegy pillanat is elég,
hogy rájöjjek végre, mi is a különbség.

Nem tudom miért van ez, de rád gondolok,
miközben a kávémból nagyokat kortyolok,
de rád gondolok mindig, rólad is álmodok,
s félek így is kevés, mi időt rád áldozok.