23:20

Ajkam néma, de a kezem felelőtlen,
gondolataimat csak úgy elszalasztja,
s talán ki sem néznéd sose belőlem,
elmém óceánja mit is vethet partra.

Fehér papíromon, mint megannyi lábnyom
sorakoznak a rímek, s összebújnak
kettessével. Ez egy pecsétet még rányom
magányomra, csak só a felmart húsnak.

Délben még ölelő karjaim díszítetted,
most a kincses városnak vagy legszebb éke.
De ha az ébrenléttel mára befejezted,
befogad éjjelre álmaim menedéke.