Vágyinduló

Mintha szárnyát szegték volna a szélnek,
dús lombkoronák csak suttogva beszélnek,
s zsákutcába tévedt a patak fürge medre,
nem várt izgalom ez langyos nyári estre.

Vágyból font koszorúmon kibomlott a csomó,
simogatom arcod, mint hegedű húrját a vonó.
Dagad a vitorla, röpít a vágynak hátszele,
Nyelvednek vad hullámjait ajkaimmal átszelem.

S mint hajótörött, kit partra vetett az ár,
sodródtam édes kebledre,kecses nyakadon át
harmatos rózsaszirmaidnak kéjnektárja felé,
káprázatos a tested, nincs, mi vele felér.

Homlokomon ábrándozó izzadság gyöngyözik,
szépen hangzik mind, csak éppen te nem vagy itt.
Mondhatnám, hogy üres sóvárgás az egész,
de majd nem csak gondolatban leszek veled merész.

Híd, álmaidba

Mint ég alja, mely nyárzáport követ,
Akként vöröslik arcodnak pírja,
S szád vonalának érzéki gravírja
Édes csókod mellé pajkos köret.

Éjszakára álmaidra rakok fészket,
Ingatag gondolathídon sétálok fejedbe,
S markolom hiányod szorosan kezembe.
Szárnyra kel, ha hagyom, ébredésre késztet.