Vágyinduló

Mintha szárnyát szegték volna a szélnek,
dús lombkoronák csak suttogva beszélnek,
s zsákutcába tévedt a patak fürge medre,
nem várt izgalom ez langyos nyári estre.

Vágyból font koszorúmon kibomlott a csomó,
simogatom arcod, mint hegedű húrját a vonó.
Dagad a vitorla, röpít a vágynak hátszele,
Nyelvednek vad hullámjait ajkaimmal átszelem.

S mint hajótörött, kit partra vetett az ár,
sodródtam édes kebledre,kecses nyakadon át
harmatos rózsaszirmaidnak kéjnektárja felé,
káprázatos a tested, nincs, mi vele felér.

Homlokomon ábrándozó izzadság gyöngyözik,
szépen hangzik mind, csak éppen te nem vagy itt.
Mondhatnám, hogy üres sóvárgás az egész,
de majd nem csak gondolatban leszek veled merész.