2015. január 10., szombat

Színfolt

Párolt levélmorzsák aromája
kúszik számba, a múló nyár
minden tündöklését kaján
élvezettel izzadja teámba.

S ahogy a víz e gyógynövények
lángvörös bujaságát kioldja,
akként lesz a gyönyörű tested
vágyaim palettájának színfoltja.

2014. december 26., péntek

Talány

Lényegében légüres térben létezünk,
beszippant a beteljesülés vákuuma.
Sarokban hányódik valahol rég eszünk,
alélva gyűrődik rajta egy pár ruha.

Sárgul a naptár, de még mindig csak talány
mi az, mihez nem férkőzhet kétség közel?
Mitől mondnak agysejteim csődöt, ahány
alkalommal vágyam az elmémre ölel?

2014. december 9., kedd

Intelmek...

Boldogságból add ki jussom,
ne spórold az illetményem,
s ha futni kíván, hadd, hogy fusson
léha lében főtt személyem.

Karmolj, izgass, s kiáltsd: tolvaj!
ha buja kertedből csennék vágyat.
De ha fázol, suttogj hallkan,
s mellkasomra vetek ágyat.

2014. október 24., péntek

Pára-pár

Vacogva borzong a vén lomb a fákon,
köd lopódzik halkan ökörnyálpórázon,
szürke borostaként sarjad a tájra,
s ajkaim előtt toporog a pára.
Tüzet raknék, de nedves minden husáng,
tán a zsebemben sem száraz már a gyufám.
Elmémből kipattanva ott ülsz az ölemben.
tüzet raknék, hogy meg ne fázz a hidegben.
De párra lelt a pára, szád szélén, szótlan,
elpárolgott a köd is, emléke egy csókban...

2014. február 4., kedd

Értem én...

Értem én, hogy rend,
s hogy szárnyat bont, ha rálelek,
s tovaröppen egy rőfnyivel,
épphogy el nem érem nyújtott kézzel.
Nézem, még csak négy sor,
ennyit tudok róla, s ez is mi?
Rím sincs, s címét se tudom,
az sem bíztos, vers lesz belőle,
nem mon-do-ga-tom ma-gam-ban a szó-ta-go-kat
sem, mint általában máskor, mikor úgy van,
mint ahogy most épp nincs.

Napsugarak térdkalácsa...

Tavasz vagy, napsugarak térdkalácsa,
fénynek tükrökből visszaverődő mása.
Árok mentén négylevelű lóhere,
versemben a fordulat, a szócsere.

Cipőnek sarka, biciklin az ülés,
emelkedőn a nekilendülés.
Mint kutya, ki csak macskát ugat,
csukott ajtók közt is kereszthuzat.


Vajban a kés, kenyérben az élesztő,
rémálmokból a csendes ébesztő.
Múltban a jelen, újban a régi,
sólyomnak röpte, földön az égi.


Félhatutánkétperccel

Itt-ott karcsú hajnal lóg a fákon,
fény szűrődik át a túlórákon.
Mint vad, kit eltalált a sörét,
aléltal fekszik a kifestett sötét.

Ébresztőt fúj dudája a busznak,
utcalámpák sorra elalusznak.
Vekker visít torkaszakadtából,
kiveszi részét aktívan a mából.

Hol szemét a redőny le nem zárja,
megtelik fénnyel szobák retinája.
Elragad tömérdek röpke álmot,
így szed a pirkadat tőlem, tőled vámot.

2013. december 30., hétfő

Erőszak

Meztelenre vetkőztetett lombok,
csak néhol egy-egy elsárgult levél.
Egy pillanatra beleborzongok:
megerőszakolta az őszt a tél!

S sűrű ködben ázik a szeme
így csúffá tett enyészet havának.
Megbékélni aligha tud, eme
kegyetlen történésével a mának.

2013. március 1., péntek

Csókod add!

Csókod add, dús ajkad húsát,
hódolatom méltó jussát.
Eszem jobban hogy vehesd el?
Hímezz vágyat nyelvhegyeddel!

Csókod add, mert máskülönben
csak áll a lég a két tüdőmben,
s a belémfolytott összes szóért
téged teszlek meg, mint hóhért.

2013. január 24., csütörtök

23:20

Ajkam néma, de a kezem felelőtlen,
gondolataimat csak úgy elszalasztja,
s talán ki sem néznéd sose belőlem,
elmém óceánja mit is vethet partra.

Fehér papíromon, mint megannyi lábnyom
sorakoznak a rímek, s összebújnak
kettessével. Ez egy pecsétet még rányom
magányomra, csak só a felmart húsnak.

Délben még ölelő karjaim díszítetted,
most a kincses városnak vagy legszebb éke.
De ha az ébrenléttel mára befejezted,
befogad éjjelre álmaim menedéke.

2012. december 18., kedd

Télítélő

Odakint fagy szorongatja a meleg torkát,
mondogatja magában, izzad a fene mától!
s elűzi az őszt a csupasz búzatáblákról.
A tél idén sem váltott magatartásformát.

Ahol tegnap még porzott az út, ma hóban ázik,
Bakancsom talpán sárnak nemes elegye készül,
s kezem kesztyűm híján égszinűre kékül...
Jó székely csak érzékeli, hidegtől nem fázik!

Pukkadjon a polgár, ha nem volt meg elég neki,
s intézzen sebtében tél ellen fegyvertartást,
ruhatárba magasnyakút, karba vedőoltást.
Hogyan lehet, most őszintén, a telet szeretni?

2012. december 12., szerda

Ébresztő...

Hóval festett hangulatkép
nyújtózik a reggel vásznán,
ébresztőd zord orvvadászképp
álmodból csen zsákmányt vállán.

Mosolyod tán mélyen alszik,
nem hat hajnal hangja rája,
s mozdulatlanul piroslik
ajkaidnak függőágya.

De ha mégis ébren van már
tiszta szívből azt kívánom,
egész nap e kis mosoly bár
könyököljön ki a szádon.

2012. október 28., vasárnap

Idő eladó!

Időt tartok,eladásra,
fordítsa, ki tudja másra.
Jelentkezz, van bőségesen,
kicsontolom az életem.

Pikáns ízű, volt már pácban,
égett olykor forró lázban.
De lényeg, amit felkinálok,
eztán mind te dominálod.

Hogy mi az ötlet csiholója?
Unalmam volt pártfogója.
Úgy véltem, így fölösleges,
céljaim közt egy, mi nemes.

Kiegyezünk majd az árban,
vagy leisszuk az első bárban.
Nem oly drága, meg ne ijedj,
fuvardíjat sem kell fizess.

Ha a léted csak rohanás,
estbe nyúló cipőkoptatás,
toldd ki napod egy lépéssel,
vágj belőlem ki egy késsel!


2012. június 16., szombat

Szomjazom a valót, veled...

Az égi sarló fejét szegte a Napnak,
monoton színjáték, de hatása drámai.
Naponta győzelmet csak egyszer arathat,
s így szállhat millióknak szemére álmai.

Millióknak álom, mi valóság énnekem,
veled egy perc több, mint megannyi édes látkép,
mely agyamat becsapja magányos éjeken.
Olyankor ostromolnak e víziók kiváltképp.

Mintha galambok közé morzsát hint hiányod,
úgy tunnek fel egyszerre lényem légterében,
s kapirgálnak máris elmémbe mélyen árkot,
hogy kapkodjak utánuk az ébredés hevében.

Talán sokra vágynék, hogy szomjazom a valót,
hogy nem foltja hiányodnak a sok ábránd?
De akkor sem engedem útjára a hajót,
testem partján horgonyozik ölelésem árván.

2012. május 15., kedd

Szépről, szépen...

A szépség csak egy szó, de ha rád nézek
akkor nyeri el valódi értelmét,
tökéletesen forrnak össze a részek,
csodállak téged, mint napnak a felkeltét.

De ajkaim csak alig-alig mozdulnak,
nem jönnek könnyen szavak a számra,
míg gondolataim utat nem fúrnak,
s szórom rád a bókjaim százszámra.

Elbűvölő, csinos, eláll lélegzetem,
gyönyörűséged párját csak a tükör rejti,
vonzó vagy, festői, ahogy én szeretem,
ki téged megpillant, sohasem felejti.

2012. április 30., hétfő

Egyedül

Telik a hold bús szürkéje,
s magányomnak szelencéje.
Hiányodból, nézd, mit varrtam:
hamuszínű ruha rajtam.
Alkalomhoz illő, pedáns,
talán-talán túl elegáns.
Szabásáról még csak annyit,
szűkre méreteztem csöppnyit.
Sóhajom volt szövőszékem,
percek alatt lettem készen.
Fonalam az volt bőséges,
egy ruhatárra elégséges.
Gombokat is gyűjtögettem,
öleléseidből csentem.
Zsebből sincsen hiány rajta,
nem vagyok én az a fajta,
hogy még ezt is elfelejtsem-
az emlékeket hova rejtsem?
Címkéjére rányomtatom,
könnyeimbe áztathatom
ha meggyötörné a viselés,
s türelmem már nagyon kevés.
Kivasalja majd a hangod,
szavaiddal összehajtod.
Legyen mindig tiszta, ápolt,
nem mint aki bűnt lapátolt.
Legyen mindig készenlétben
szívemnek sötét széfjében.
Ha rámtörne a hiány bárhol,
előkapom a vállfáról.
Sovány vigasz, szűk szürkeség,
de megoldás, hol nagy a szükség.

2012. január 5., csütörtök

Nem hagyom...

Darabokra tépne, de nem hagyom,
vérben ázva feküdnék a havon,
ha hiányod marná belém fogát.

Érzem, mindjárt összemorzsol marka,
csak az ajtóhoz szorított sarka
nem engedi ellepni a szobát.

Erőm fogytán, türelmemből sok nincs,
de iszonyú erős ez a bilincs,
mi hozzád köt, s szívedhez láncol.

Nincs már sok, de akkor mi a kevés?
Mondd, hogy nem több, mint pár nap éhezés,
s utána újra velem játsszol.

Mondd, hogy édes még az álom velem,
s te is szeretnéd, hogy így legyen,
hogy karom legyen fejednek párna.

Mondd, hogy szeretnél ölembe hullni,
engednéd ajkamnak csókot koldulni,
hisz bolond, ki akkor rád nem várna.

2011. december 20., kedd

Versidőgép

Mint forrásából előtűnő patak,
oly nemes kegyednek világra jötte,
elmémbe, mely eddig kopár sivatag,
gyönyörűsége az életet öntötte.

Tündöklése, mint a csiszolt gyémántnak
szeme ragyogása holdfényes éjszaka,
karcsúsága, akár szára a nádnak,
mozdulataival a kecsesség bajnoka.

Pillantása hullám tajtékzó tengeren,
kibomló haja villámlást imitáló,
foglalnék mást is rímbe,de röstellem,
világért sem olyat, mi csak irritáló.

Illata virágba bomló gyümölcskertek,
ruházata angyaloknak szárnytollai.
Remélem, érdeklődő szempárra leltek
dícsérő szavaimnak támpontjai.

De bókjaimnak hada mit sem érne,
ha viszonzásul kezét nem nyújtaná,
egy pillanatra alábbhagyó szemérme
szívem szenét újra lángra gyújtaná.

2011. december 16., péntek

Eget festek



Eget festek,szenvedélyt az égre,
szívem mélyére mártom ecsetem.
E vérvörös boltozat alatt végre
fejed alá helyezhetem a kezem.

Ecsetem a hajadnak puha szála,
mit ölelésed felejtett rajtam,
ajkad színe,mivel most a skála
választékából festeni akartam.

Plafon a vászon, hol művem készül,
kezeim hiányod ereje mozgatja,
s a keret, mi köze képem feszül
szemhélyam széleinek négy partja.

2011. december 13., kedd

Mit legjobban szeretnél...

Minden lépted elé rózsaszírmot szórnék
öleljen körül egy egész kertnek illata,
füledbe mindig legszebb hangon szólnék,
hogy szívedig hatoljon ajkaim szózata.

Langyos nyári szellővel karolnálak körül,
így símogatnám testednek gyönyörű íveit,
felhoznám a legszebb kagylókat mind közül,
s nyakadba helyezném egy füzérbe gyöngyeit.

Jéghideg forrásvízzel oltanám a szomjad,
ha hőségtől patakzana rólad a verejték,
varázsgömbbe nézném, sose kelljen mondjad
mi az, mit mindig is legjobban szeretnél.