Azt hittem...

Azt hittem a tekintetem varásztükör néked,
melyben legszebbnek látod magad e vídéken.
De becsapott a szememberepült józanlelkű lódarázs,
s azt hitted, az orrod hegyén ízléstelen pattanás.

Nem maradok életfogytig mosolyodnak rabja,
a csíkos-ruhás szívdobbanás nyakát elharapta
érzelmeink kételyektől szuvas szemfoga,
Hogy lehetnék e világjárvány öngyógyító orvosa.

Igy jár, ki tó vizén a holdsugárból kortyol,
érzésektől megfertőzve néhány napig szortyol.
De kiiszom én, ki fenékig, legyen akár óceán,
meglelem a kincsesládát, benne legszebb trófeám.