Versidőgép

Mint forrásából előtűnő patak,
oly nemes kegyednek világra jötte,
elmémbe, mely eddig kopár sivatag,
gyönyörűsége az életet öntötte.

Tündöklése, mint a csiszolt gyémántnak
szeme ragyogása holdfényes éjszaka,
karcsúsága, akár szára a nádnak,
mozdulataival a kecsesség bajnoka.

Pillantása hullám tajtékzó tengeren,
kibomló haja villámlást imitáló,
foglalnék mást is rímbe,de röstellem,
világért sem olyat, mi csak irritáló.

Illata virágba bomló gyümölcskertek,
ruházata angyaloknak szárnytollai.
Remélem, érdeklődő szempárra leltek
dícsérő szavaimnak támpontjai.

De bókjaimnak hada mit sem érne,
ha viszonzásul kezét nem nyújtaná,
egy pillanatra alábbhagyó szemérme
szívem szenét újra lángra gyújtaná.