Lennék...

Lennék tükör, mi szépséged ejti rabul,
vágyaimtól forró fürdővized este,
vagy akár a rúzs, mely ajkaidon lapul,
s árnyékod, mely mindig mögötted áll lesben.

Lennék álmaidnak elvarázsolt földje,
kedvenc regényednek minden egyes sora,
szemeidnek smaragdként megcsillanó zöldje,
mámoros állapotod fejedbe szállt bora.

Lennék medál,  kecses nyakadnak éke,
bőrödre permetezett parfümöd illata,
számodra a mindenség egy kis töredéke,
poharam szélén ujjaid lenyomata...

Pentru cea mai frumoasa fata din Guduc :-)

 ...elso probalkozas hazank szep nyelven :-)

Buzele tale delicate si pline,
ma inspira in fiecare minut,
si caut cu disperare cheia la tine
dar stiu ca nu e usor de obtinut.

A csend a fejemben nyüzsögni kezdett...

A csend a fejemben nyüzsögni kezdett,
minden gondolatot egyszerre ébresztett.
Eszembe jutott, mi mindent tudok rólad,
s édeskevés mindaz mit leírhatnék szóval.

Ha azt mondom legszebb, csak rád gondolok,
két szemednél szebben semmi sem ragyog,
vonzónak talállak, mint még soha senkit,
talán az eszem sem járt máson soha ennyit.


Rájottem, az idő akkor áll meg nékem,
hogyha ajkamon csüngsz, vadvirágos réten...
Csókodnál sincs semmi, mi édesebb e világon,
a nap minden percében ajkaid kívánom.

Teremttettél...

Frissen köszörülte vésőjét az Isten,
mielőtt szépségednek formát teremtett,
mondhatni remekmű, melyben hiba nincsen,
Téged megalkotni volt igazán nemes tett.

S amikor testedbe a lelket lehellte
tüdejéből a tavaszi rét üdesége áradt,
ami jó csak létezik, mindet megkereste,
talán ezegyszer még Ő is elfáradt.

Azt hittem...

Azt hittem a tekintetem varásztükör néked,
melyben legszebbnek látod magad e vídéken.
De becsapott a szememberepült józanlelkű lódarázs,
s azt hitted, az orrod hegyén ízléstelen pattanás.

Nem maradok életfogytig mosolyodnak rabja,
a csíkos-ruhás szívdobbanás nyakát elharapta
érzelmeink kételyektől szuvas szemfoga,
Hogy lehetnék e világjárvány öngyógyító orvosa.

Igy jár, ki tó vizén a holdsugárból kortyol,
érzésektől megfertőzve néhány napig szortyol.
De kiiszom én, ki fenékig, legyen akár óceán,
meglelem a kincsesládát, benne legszebb trófeám.

Variáció krónikus lustaságra...(vagy hülyeségre)

porcukros ködben árnyékot nyalogatok,
nyáltól nyúló nyamvadt nyalókája a létnek...
de ha kisüt a nap, az eltévedt légyzümmögés
nyomdokaiba lépek, nyolchengeres hintaszékkel,
s szalonnazsírban pancsoló boldogságként a
földkerekség összes szalvétájába törlöm a kezem,
ha sikerül végre a sörösüveg-hegyeken túlra
katapultálni az eszem...

Vágyinduló

Mintha szárnyát szegték volna a szélnek,
dús lombkoronák csak suttogva beszélnek,
s zsákutcába tévedt a patak fürge medre,
nem várt izgalom ez langyos nyári estre.

Vágyból font koszorúmon kibomlott a csomó,
simogatom arcod, mint hegedű húrját a vonó.
Dagad a vitorla, röpít a vágynak hátszele,
Nyelvednek vad hullámjait ajkaimmal átszelem.

S mint hajótörött, kit partra vetett az ár,
sodródtam édes kebledre,kecses nyakadon át
harmatos rózsaszirmaidnak kéjnektárja felé,
káprázatos a tested, nincs, mi vele felér.

Homlokomon ábrándozó izzadság gyöngyözik,
szépen hangzik mind, csak éppen te nem vagy itt.
Mondhatnám, hogy üres sóvárgás az egész,
de majd nem csak gondolatban leszek veled merész.

Híd, álmaidba

Mint ég alja, mely nyárzáport követ,
Akként vöröslik arcodnak pírja,
S szád vonalának érzéki gravírja
Édes csókod mellé pajkos köret.

Éjszakára álmaidra rakok fészket,
Ingatag gondolathídon sétálok fejedbe,
S markolom hiányod szorosan kezembe.
Szárnyra kel, ha hagyom, ébredésre késztet.

Hódolat

Tekinteted árnyékában pihennék meg este
Csókjaidnak forrására szomjazik a testem.
Képzeletemnek te lettél végtelen hazája,
Vágyaimnak gyűrt lepedős pihe-puha ágya.

Néha, talán öntudatlan, nyújtom kezem feléd,
Pedig tudom, lehetetlen, hogy az hozzád elér.
S mialatt a szemhéjam egy pillantásra rebben,
Szép mosolyod villan elém,gyönyörködöm benne.

Ha kinyitom az ablakot,megérint a langy szél
Mint a kecses érintesed, mi arcomon árad szét.
Csillaghullás elbűvölő, de minek most az nékem
Szemeidnek gyöngyházfényét szívesebben nézem.

Bőröd, mint rózsaszirmok, illatozva bársonyos,
Akárhányszor simogatlak, állapotom mámoros.
Hajad, akár vízesés, mi hegyről zúdul végtelen
S vállaidon egy pillanatra elidőzik lélegzetem.

Hangulatom borús egén neveteséd oszlat felhőt
Olyannyira megnyerő, nem lelem az illő jelzőt.
Talán túlzás minden szavam, kérdezhetnéd: miért?
De részemről a néma csend, mi válaszommal felér.

Születésnapodra...

Egy ajto előtt állok, kezemben a kilincs,
s tétova tekintetet vetek a múltra.
Most nem fáj. Volt, de már nincs...
Emlékeim gondolatokba csomagoltam az útra.

Mi rossz volt, hangyamód hordta szét
az idő, sebeimnek láthatatlan írja.
S távoli lépteidnek halk neszét
feledéssel fedte be a csendnek sírja.

Az ajtó mögött egy meztelen test,
Én vagyok, ki a túloldalra lépett.
Havat szégyenítő fehéret fest
kezem egy vászonra. Címe: az élet.

Egy Napsugárhoz...

Álmok közt ringatózó ajkad incseleg felém,
tűzpiros, csókra csábító alvó remény.
Néhány nyugvó repedésben ücsörög a vágy,
s öntudatlan nyaldossa szám partját lágy
mosolyod langyos hullámjának árja...

Lelkesen elmélkedem, remélve, nem zavar
az erdőtüzet imitáló felperzselt avar,
mi gondolataim burkolja szemmardosó füstbe,
de hétlakatos érzéseim fortyogó üstje
egy vulkáni kráternek lenne méltó párja...

Hol az arany?

Rég írogattam már, itt az ideje egy új szerzeményt közzétenni: 

Nyakoncsíptem a hajnalt, nyűgös volt, bamba

Torzonborz árnyképeket festett a hajamba.

Gúnyosan mosolygott: az éjszaka nem barát!

S a Nap mögé tolta a  hold  meszes farát.

Szenvedélyes napszak, mi sem jelzi jobban

Minthogy az ég kékjével forró csókra lobban.

De röpke románcuknak drasztikus lett vége:

Milliónyi harmatcseppben hullot alá vére.

Valakiről...:P

Most jutott eszembe, hogy egy party alkalmával egyik haverom túlzott alkoholfogyasztása, és a velejárója inspirált... :-)

Cserepzett szája
esze "no limit" táblája
 a bárpult felé kanyargó
úton. Már pukkan is a dugó,
a borosüveg ontja nedvét,
s felpörgeti  szilaj kedvét.
 Ez volt a veszte,
s gyakran kereste
erejének méltó párját:
sűrűn leste pohara alját...
 Reggel ébred,
 majd' eltéved,
saját háza légterében.
Hányása vétek,
de mind tiétek,
kik piáját mértétek.
S felültében cigire gyújt,
mint megboldogult
fénykorában életének...
Tudjátok, kik ismertétek.
 De megbánja majd,
 hogyha behajt
az élet tőle
most egyelőre
néhány pofont.
 Addig lassan oson hozzá,
s majd agyarai falatozzák
alábecsült egészségét,
s szerencséje fura lényét...


...de feledjétek ittas létét,
mert alkohol ragyogta
halovány fényét...

LIKE :)

LIKE  opcióval is bővült a blogom, miután pár ismerősöm csak úgy poénból megjegyezte, hogy nem lenne rossz ha ilyesmi is létezne :) 

Ki kezében?

Egy régi irományom... véletlenül találtam rá :-)



Miért oly fura minden, hol van a rend?
Mikor lesz már életemben csend?
Miért kell mindig alattam a fát vágni?
Hiába... Ki nem tud, ne próbáljon vizen járni...

Szoríthatom imára esténként a kezem,
Nézhetek az égre, mindig meg is teszem,
Fohászomnak mégsincs válasza az égből,
Száműztek onnan is, tudhatnám már régről!

De nem számít majd ez sem
Megfogadtam  százszor,
Hogyha nem cselekszem,
Nincs is mit hibáznom.

És akkor meg miért kelek fel én  reggel,
Csak a rémálmoktól szabaduljak egyszer?
Mi az amiért a levegőt használom,
Ha két értelmes szó nem fut ki a számon?

Ember küzdj! ...hangzott rég Madáchtól,
S igaza van, ha már leszálltunk a fáról.
Vegyem már ki egyszer kezeim a zsebből,
 Ne várjam, hogy minden magától majd eldől!

Gondolattöredék, csak könnyedén...

Lámpalázas ajakmázad
csókkal festi meg a számat,
s frissen vasalt ingem ujja
nyakad köré font koszorúja
a fehér alap
szőke hajad
aláhulló fátyolának...

Hittanultam...

..mert alvás helyett, jobb dolgom nem akadt...

Talpratapadt angyalhajraj
pösze szösszenete
aranyszagú hitet hírdet
lélek-léken alácsusszant
szebbikénem
kérdőjel-hadseregének.
S a boroskancsó csókos szája
 csábítja a másvilágra
vakvágányra tántorodott,
mennyországtól megtagadott
józannak hitt részegségem...
Eddig lényem a babonáktól
férges-vétkes gabonától
fogyott csontra,
de nyelvem dugom,
mert már tudom
mi a pro és mi a kontra.

Film-idézet

Az előbb néztem egy filmet, A tehetséges Mr. Ripley. A vége fele elhangzott egy kijelentés, ami nagyon megtetszett: "Mindig azt hittem, jobb hazug valakinek lenni, mint igaz senkinek". Szerintetek?

Valami új

Az alabbi iromany tegnap pattant ki gondolataim kozul...szoval meg nagyon friss:)

Trágár hangon
fülembe parkol,
s agyamba markol
elmejajom.
Mintha bajon lenne
eme szellemjellem
fékjevesztett életkedve...
S túlpörögve,
a csendben űlve,
sarokbavonult
vágyálmoktól eltékozult
Éncafatom.

Volt és voltál...

Egy par ev eltelt, amiota papirra vetettem ezt a gondolatsort, szoval nem epp szamit ujnak, mara ezt osztom meg:)


Mint harmatos sargarozsat atolelo illatfelho,
Oly annyira elbuvolo hangjanak a selyme,
S a szelid mosoly mogott szazszor tobbet rejt o,
Mint a boldogsagnak, varazsitalaval csordultig telt kelyhe.

Csillogo szemparjara nehez hasonlatot lelnem,
Az ejszakai egbolt sem rejt hasonlo csodat,
S testet, mintha barsonyba bujtattad volna, oh Istenem,
Boret erintve, elmemen e gondolat villan at.